Rólunk

VIATOR – Több, mint 10 éve úton

 

Szent Benedek számára az étkezés a közösség megélésének és a szolgáló szeretet gyakorlásának a színtere. A konyhai szolgálatban minden szerzetesnek részt kellett vennie, ki-ki saját ügyességéhez és tehetségéhez mérten készítette el társainak a mindennapi, egyszerű ételeket. Ez a gondoskodás, a másik emberre való odafigyelés jellemzi a benedeki monostorokban a vendégek fogadását is: külön konyha áll készen arra, hogy a „bizonytalan időben érkező” vándor erőre kapjon. Itt azonban a főzésben jártas szerzetesek dolgoznak, mert a vendégeknek mind mennyiségben, mind minőségben jobbat szeretnének nyújtani. Mára sok minden megváltozott a régi időkhöz képest, a vendégekre való odafigyelés és a számukra fenntartott „külön konyha” viszont ma is őrzi az első bencés közösségek élő hagyományát.

A VIATOR Apátsági Étterem és Borbár 2010. május 28-án nyitotta meg kapuit a pannonhalmi Kosaras-dombon, a Pannonhalmi Főapátság tőszomszédságában. 2020-ban fennállásának immár 10 éves jubileumát ünnepelte, eredeti célkitűzése azonban alapítása óta változatlan: a pannonhalmi bencés szerzetesközösség vendégfogadás iránti elhivatottságát kívánja a gasztronómia nyelvén kifejezésre juttatni, minden tekintetben ötvözve tradíciót és modernitást.

Az épület maga a funkcionális és esztétikai építészet kombinációjának jelenkori pillanatfelvétele, amely tükrözi a szerzetesek egyszerűségre való törekvését, lényegét ugyanakkor a belső térbe lépve tárja fel: a település, a pannonhalmi táj és az apátsági szőlőültetvények fölé emelkedik s hozza közelebb vendégét a monostor látványához és szellemiségéhez egyszerre.

A hely és a szerzetesközösség iránt elkötelezett munkatársakból álló csapatot a konyhában Gyurik Gábor séf irányítja.

Az étlap kínálata rendkívül változatos és évszakonként megújuló, amit kiemelt alapanyagokra épülő szezonális betétlapok gazdagítanak, a választék szélessége ugyanakkor mindvégig tudatosan szabott. A lehetőség szerint földrajzilag minél közelebbi termelőktől beszerzett, magas minőségű alapanyagokhoz jellemzően az apátsági gyógy- és fűszernövénykert terményei társulnak ízesítésként, amelyek között elsősorban a levendula, a kakukkfű, a citromfű, a rozmaring és a zsálya kerülnek előtérbe.

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet referenciaéttermének is minősülő VIATOR külön hangsúlyt fektet a borokra. Szinte kizárólagos szerephez jutnak a 2003-ban újraalapított bencés borászat tételei, amelyekből a Pincészetnél már nem elérhető, régebbi évjáratok kuriózumai is fellelhetők az Étterem készletében.

Pannonhalmi helyi érdekeltsége mellett a VIATOR Étterem szélesebb akciórádiuszban is képviselteti magát: nívós hazai gasztronómiai események kiállítója, továbbá a kis- és közepes konyhák személyességét és igényességét középpontba állító Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) tömörülés tagja.

2014 nyarától az Étterem égisze alatt működik a Pannonhalmi Apátsági Múzeumnak Pannonhalma főterén otthont adó Apátsági Major Látogatóközpontban létesített PAUSA Apátsági Kávéház is, ahol azonos alapelvek mentén épít cukrászdai és kávéházi kultúrát Pannonhalmán és tágabb környezetében.

Technikailag kiválóan felszerelt konferenciatermének köszönhetően a Bécs-Budapest-tengely felénél, Győr közvetlen közelségében található VIATOR optimális választás lehet üzleti tárgyalások, szakmai továbbképzések, csapatépítő programok, tudományos tanácskozások célpontjaként, de a Bakony-hegység és a Sokorói-dombság természeti környezetében való elhelyezkedésénél fogva impozáns pihenőhely kirándulók és természetjárók számára, valamint példátlanul egyedi helyszín családi és baráti összejövetelekhez és ünnepekhez vagy akár egy könnyedebb ebédhez illetve vacsorához. Akármilyen minőségben érkezzen is, megállásra készteti és testi-lelki feltöltődéssel várja a mindennapok utazóit, a ”viátorokat”.